Egy érdekes levél
Sándor olyan ember volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.
Egy nap odamentem hozzá és azt mondtam: Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?" Sándor azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni.
Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire.
Én a pozitív oldalt választottam." "Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe. "De, egyszerű." - mondta Sándor, "az élet csupa választási lehetőségből áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. Te döntöd el, hogy hogyan éled az életed." Néhány évvel később Sándor súlyos balesetet szenvedett.
Leesett egy kb. 18 méteres toronyról. 15 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát. Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?”
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában. "Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok." "Féltél?" akartam tudni. Sándor folytatta: "Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok.
De mikor bevittek a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember.' És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást." Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam.
Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegőt véve visszaszóltam: 'A gravitációra!' Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott." Sándor az orvosoknak köszönhetően maradt életben, de a csodálni való hozzáállásával is.
Mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. A hozzáállás kérdése minden. Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap. Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál." Most szabadon választhatsz a lehetőségek között.
Többet ér a jóindulat a sok ezüstnél és az aranynál.
Sándor olyan ember volt, aki tényleg meg tudott őrjíteni. Mindig jókedvű volt és mindig tudott valami pozitívat mondani. Ha valaki megkérdezte, hogy, hogy van, azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem." Született optimista volt. Ha valamelyik ismerősének rossz napja volt, Sándor azt mondta neki, hogy a helyzet pozitív oldalát kell néznie.
Egy nap odamentem hozzá és azt mondtam: Ezt egyszerűen nem értem. Nem gondolkozhatsz mindig pozitívan. Hogy csinálod ezt?" Sándor azt válaszolta: "Ha reggel felkelek, azt mondom magamnak: Két lehetőséged van. Választhatsz, hogy jó- vagy rosszkedvű akarsz-e lenni.
Minden alkalommal, ha történik valami, magam választhatok, hogy elszenvedője legyek a helyzetnek, vagy tanuljak belőle. Minden alkalommal, ha odajön valaki hozzám, hogy panaszkodjon, elfogadhatom a panaszkodását vagy felhívhatom a figyelmét az élet szépségeire.
Én a pozitív oldalt választottam." "Jó, rendben, de ez nem olyan egyszerű." szóltam közbe. "De, egyszerű." - mondta Sándor, "az élet csupa választási lehetőségből áll. Te döntöd el, hogyan reagálsz a különböző helyzetekben. Választhatsz, hogy az emberek hogyan befolyásolják a hangulatod. Te döntöd el, hogy hogyan éled az életed." Néhány évvel később Sándor súlyos balesetet szenvedett.
Leesett egy kb. 18 méteres toronyról. 15 órás műtét és sok hetes intenzív ápolás után Sándort elbocsátották a kórházból fémtámaszokkal a hátában. Mikor meglátogattam, megkérdeztem, hogy érzi magát. Azt válaszolta: "Ha jobban lennék, kettő lenne belőlem. Szeretnéd látni a sebemet?”
Lemondtam róla, de megkérdeztem, hogy mi játszódott le benne a baleset pillanatában. "Nos, az első, ami átsuhant az agyamon az volt, hogy a lányom - aki pár hét múlva jön világra - jól van-e? Mikor pedig a földön feküdtem, emlékeztem, hogy két lehetőségem van: választhattam, hogy élek vagy meghalok." "Féltél?" akartam tudni. Sándor folytatta: "Az ápolók valóban jó munkát végeztek. Végig azt mondogatták, hogy jól vagyok.
De mikor bevittek a sürgősségire, láttam az orvosok és nővérek arckifejezését, ami azt jelentette: 'Halott ember.' És tudtam, hogy át kell vennem az irányítást." Nos, mikor egy felvételis nővérke hangosan megkérdezte, hogy allergiás vagyok-e valamire, igennel válaszoltam.
Az orvosok és nővérek csöndben várták a válaszom. Mély levegőt véve visszaszóltam: 'A gravitációra!' Mialatt az egész csapat nevetett, elmagyaráztam nekik: az életet választottam. Tehát úgy operáltak meg, mint ha élő lennék és nem halott." Sándor az orvosoknak köszönhetően maradt életben, de a csodálni való hozzáállásával is.
Mindennap lehetőségünk van választani, teljes életet élni. A hozzáállás kérdése minden. Ezért ne aggódj amiatt, mi lesz holnap. Mindennap van elég, ami miatt aggódhatsz. És a ma az a holnap, ami miatt tegnap aggódtál." Most szabadon választhatsz a lehetőségek között.
Többet ér a jóindulat a sok ezüstnél és az aranynál.
Restás László / Miskolc
Értékválságban szenvedő világunkban sokan bolyongnak céltalanul, keresve valamit, ami betölti az életüket, vagy kisebb dologra gondolva értelmet ad számukra a pillanatnak. Az egyik kis falucskában volt egy ház, ahol nagyon sokan megfordultak, nap mint nap.
Sokszor volt ez a hajlék az ilyen emberek gyűjtőhelye. Betért ide az álhatatlan barát, aki sokszor volt haszonleső, mégis megtapasztalhatta a szíves vendéglátást. Jó szóért betért a javasasszony, kinek átkára nem hízott, hanem fogyott a jószág. A magányos harmadik szomszédasszony, hogy valaki meghallgassa a határból hozott pletykát és ne feleljen rá. Láttam ott kisiklott életű vesztest, aki ott mégis embernek érezte magát. Volt ott az előítélettől menedéket kereső asszony, aki otthagyta rendes urát, gyermekét egy pénzes piásért, és a nagyhatalmú hivatalnok, aki őszinteségre vágyott. Láttam a megközelíthetetlen orvost, ki csak barátságra vágyott.
Mit gondoltok milyen volt az a ház, palota? Szeretet otthon vagy csoda-vár?
Egyik sem. Egy tanácsi bérlakás volt, enyhén salétromos fallal. Nem volt benne vízvezeték, csatorna, sem WC, sem fürdőszoba. Az előszobából nyílt a konyha, a spájz és a szoba. Hiányzott belőle az új bútor. Nem tette azt vonzóvá semmi sem, csak akik benne laktak, szeretetteljes, kedves emberek. Mégis gazdagok voltak-e? Igen, mivel szeretet lakozott a szivükben.
“Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.” (Khalil Gibran)
“A kedves szavak nem kerülnek sokba... Mégis sokat érnek.” (Blaise Pascal)
Értékválságban szenvedő világunkban sokan bolyongnak céltalanul, keresve valamit, ami betölti az életüket, vagy kisebb dologra gondolva értelmet ad számukra a pillanatnak. Az egyik kis falucskában volt egy ház, ahol nagyon sokan megfordultak, nap mint nap.
Sokszor volt ez a hajlék az ilyen emberek gyűjtőhelye. Betért ide az álhatatlan barát, aki sokszor volt haszonleső, mégis megtapasztalhatta a szíves vendéglátást. Jó szóért betért a javasasszony, kinek átkára nem hízott, hanem fogyott a jószág. A magányos harmadik szomszédasszony, hogy valaki meghallgassa a határból hozott pletykát és ne feleljen rá. Láttam ott kisiklott életű vesztest, aki ott mégis embernek érezte magát. Volt ott az előítélettől menedéket kereső asszony, aki otthagyta rendes urát, gyermekét egy pénzes piásért, és a nagyhatalmú hivatalnok, aki őszinteségre vágyott. Láttam a megközelíthetetlen orvost, ki csak barátságra vágyott.
Mit gondoltok milyen volt az a ház, palota? Szeretet otthon vagy csoda-vár?
Egyik sem. Egy tanácsi bérlakás volt, enyhén salétromos fallal. Nem volt benne vízvezeték, csatorna, sem WC, sem fürdőszoba. Az előszobából nyílt a konyha, a spájz és a szoba. Hiányzott belőle az új bútor. Nem tette azt vonzóvá semmi sem, csak akik benne laktak, szeretetteljes, kedves emberek. Mégis gazdagok voltak-e? Igen, mivel szeretet lakozott a szivükben.
“Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.” (Khalil Gibran)
“A kedves szavak nem kerülnek sokba... Mégis sokat érnek.” (Blaise Pascal)