Az érintés igazi csodája az életenergia
Évtizedek óta az orvosok és pszichológusok dicsérik az érintés felbecsülhetetlen értékét és fontosságát. Újkori tanulmányok bizonyítják, hogy a babák, akiket nem vesznek kézbe, nem nőnek olyan ütemben, mint azok akiket rendszeresen felvesznek. A lassúbb növekedés mellett ezeknek a gyerekeknek gyengébb az immunrendszerük, tehát gyakoribbak a megbetegedések. A babáknál, akiket szükségleteiknél kevesebbet tartanak, érzelmi károsodás léphet fel, sőt erőszakos viselkedés tapasztalható náluk. A majmokon végzett pszichológiai tanulmányok bizonyítják, a pusztító és romboló hatást a szülőktől elválasztott kölykök körében.
Ha az érintés megvonása elmarasztaló, akkor igaz az állítás, hogy a bőséges érintés egészséges és jótékony hatású. Jaen Leedloff :"A folytatás eszméje" kitűnő könyvében azt vitatja, hogy a brazíliai dzsungelben kőkorszaki körülmények között élő Yequana indiánok „primitív” közösségekben a gyereket kicsi korukban szinte állandóan kézben tartják. Ezeknél a gyerekeknél, felnőtt korban nyoma sincs az erőszaknak, brutalitásnak. A törzsben eltöltött két és fél év alatt azt tapasztalta, hogy a gyerekek szívesen engedelmeskednek az idősebbeknek, s ezek a gyerekek egymás között is békésen, vita és veszekedés nélkül játszanak.
Ha ugyanezt megvizsgáljuk a „modern” társadalomban, még ma is szinte mindennapi gyakorlat, hogy az újszülöttet elválasztják az anyától, a kórházi osztályokon az egészségügyi intézkedések betartás céljából. Ezek az elszigetelt gyerekek nem hallanak mást, mint babatársaik sírását. Távol az anyai melegségtől, sírással ringatják magukat álomba.
Bármennyire hihetetlen, a baba már az anya hasában érzi a szeretetet és kommunikál, így hát érez és gondolkodik. Szülők mindezeket ismerik, hiszen a pocaklakóval játszani lehet még születése előtt.
Felismeri az apa a testvér hangját, különös mozgásokkal reagál rá! Ha ismeretlen hangosan szólal meg, úgy mozdulatlanul lapít. Születését követően mindezekről szinte valamennyi szülő megfeledkezik, és maga a baba is „vissza” fejlődik ezen a téren, talán a szülés borzalomprésének túlélési esélyei miatt. Ha bele gondolunk, akkor a baba az első mikroértelmének megjelenésétől teljes kötődéssel van az anya felé, hiszen annak pocijában él a nagy utazásig! Az állandó 36 fokból egy pillanat alatt aklimatizálódni kell a 25 fokra! Megszűnt a biztonságot jelentő társ, az anya szívdobogásának harmonikus üteme, muzsikája.
Magára maradt, hidegben, csendben, idegen illatokban, izolált, sterilizált bölcsőjében. Apró elméje ha tiltakozik ez ellen, azt sírással jelzi. Elég mellre tenni, a szopáson kívül visszakapja az anyai szívdobogás megnyugtató zenéjét. Ilyenkor általában megbékélve elalszik, az anya pedig, na végre, azonnal megszakítja a békés megnyugvást, az érintés csodáját. Ágyba tételkor általában ismét felriadnak és visszatért félelmük további sírásban jelenik meg. Sok anya mondja, hogy az első heteket átsírják a babák, biztos görcsölnek. – hangzik gyakran a magyarázat!
Szülés és az azt követő fáradtság ellenére, ha az anya maga mellett tartja babáját, aki továbbra is érzi a testének melegét, szívének biztonságot jelentő lüktetését, szinte biztos az éjszakák nyugalma. Újkori szocializálódást sürgetők, éppen ezt nem gondolják át.
Így beindul az ördögi kör, ami a babák elidegenedését generálja születésének pillanatától. Majd lekötésként megjelenik a baba életében a TV és a Videó, ami aztán kialakítja a szülő helyett az ideálokat a gyermek lelkében.
Rádöbben, hogy elhagyták, nincs szükség rá, egy felesleges rossz, aki csak gondot jelent az anyának, erősíti sok esetben ezt az érzést a szülő, amikor már pici korban megfenyíti a ragaszkodási kényszeréért a gyermeket. Az eltaszítottság érzése, egy dacot, ellenállást, bosszút és haragot vált ki a szülővel szemben. Gyakran tapasztalható a szocializálódás ellenére, amikor már egész pici korban a gyermek a szülő felé üt! A helyzet kiteljesedéseként ilyenkor a szülő az okok keresése és a magyarázat helyett, további fenyítéssel
reagál! Ekkor határozódik és rögzül a gyermekben a szét válás, a külön út ténye. Érintés és szeretet helyett gyűlöletet érez, amit saját érdekében titkolni kell, hiszen teljes léte a szülőtől függ! Megindul a két én párhuzamos fejlődése. De ez már egy másik téma. A kérdés, amit felteszek, a következő: Mi az érintés, és mi teszi olyan fontossá?
Ha az érintés csupán fizikai kapocs lenne, a mechanikus hinta, vagy a mozgó játék maci szőre kielégítené a gyermek érintési szükségét. De én nem hiszem, hogy az érintési igény, csupán fizikai. Hiszem, hogy sokkal több, mint a mechanikus cirógatás. Véleményem szerint, az érintés igazi értéke az életenergia és a szeretet, ami két ember közt áramlik, létezik. Erre szüksége van az embernek az élete végéig!
Évtizedek óta az orvosok és pszichológusok dicsérik az érintés felbecsülhetetlen értékét és fontosságát. Újkori tanulmányok bizonyítják, hogy a babák, akiket nem vesznek kézbe, nem nőnek olyan ütemben, mint azok akiket rendszeresen felvesznek. A lassúbb növekedés mellett ezeknek a gyerekeknek gyengébb az immunrendszerük, tehát gyakoribbak a megbetegedések. A babáknál, akiket szükségleteiknél kevesebbet tartanak, érzelmi károsodás léphet fel, sőt erőszakos viselkedés tapasztalható náluk. A majmokon végzett pszichológiai tanulmányok bizonyítják, a pusztító és romboló hatást a szülőktől elválasztott kölykök körében.
Ha az érintés megvonása elmarasztaló, akkor igaz az állítás, hogy a bőséges érintés egészséges és jótékony hatású. Jaen Leedloff :"A folytatás eszméje" kitűnő könyvében azt vitatja, hogy a brazíliai dzsungelben kőkorszaki körülmények között élő Yequana indiánok „primitív” közösségekben a gyereket kicsi korukban szinte állandóan kézben tartják. Ezeknél a gyerekeknél, felnőtt korban nyoma sincs az erőszaknak, brutalitásnak. A törzsben eltöltött két és fél év alatt azt tapasztalta, hogy a gyerekek szívesen engedelmeskednek az idősebbeknek, s ezek a gyerekek egymás között is békésen, vita és veszekedés nélkül játszanak.
Ha ugyanezt megvizsgáljuk a „modern” társadalomban, még ma is szinte mindennapi gyakorlat, hogy az újszülöttet elválasztják az anyától, a kórházi osztályokon az egészségügyi intézkedések betartás céljából. Ezek az elszigetelt gyerekek nem hallanak mást, mint babatársaik sírását. Távol az anyai melegségtől, sírással ringatják magukat álomba.
Bármennyire hihetetlen, a baba már az anya hasában érzi a szeretetet és kommunikál, így hát érez és gondolkodik. Szülők mindezeket ismerik, hiszen a pocaklakóval játszani lehet még születése előtt.
Felismeri az apa a testvér hangját, különös mozgásokkal reagál rá! Ha ismeretlen hangosan szólal meg, úgy mozdulatlanul lapít. Születését követően mindezekről szinte valamennyi szülő megfeledkezik, és maga a baba is „vissza” fejlődik ezen a téren, talán a szülés borzalomprésének túlélési esélyei miatt. Ha bele gondolunk, akkor a baba az első mikroértelmének megjelenésétől teljes kötődéssel van az anya felé, hiszen annak pocijában él a nagy utazásig! Az állandó 36 fokból egy pillanat alatt aklimatizálódni kell a 25 fokra! Megszűnt a biztonságot jelentő társ, az anya szívdobogásának harmonikus üteme, muzsikája.
Magára maradt, hidegben, csendben, idegen illatokban, izolált, sterilizált bölcsőjében. Apró elméje ha tiltakozik ez ellen, azt sírással jelzi. Elég mellre tenni, a szopáson kívül visszakapja az anyai szívdobogás megnyugtató zenéjét. Ilyenkor általában megbékélve elalszik, az anya pedig, na végre, azonnal megszakítja a békés megnyugvást, az érintés csodáját. Ágyba tételkor általában ismét felriadnak és visszatért félelmük további sírásban jelenik meg. Sok anya mondja, hogy az első heteket átsírják a babák, biztos görcsölnek. – hangzik gyakran a magyarázat!
Szülés és az azt követő fáradtság ellenére, ha az anya maga mellett tartja babáját, aki továbbra is érzi a testének melegét, szívének biztonságot jelentő lüktetését, szinte biztos az éjszakák nyugalma. Újkori szocializálódást sürgetők, éppen ezt nem gondolják át.
Így beindul az ördögi kör, ami a babák elidegenedését generálja születésének pillanatától. Majd lekötésként megjelenik a baba életében a TV és a Videó, ami aztán kialakítja a szülő helyett az ideálokat a gyermek lelkében.
Rádöbben, hogy elhagyták, nincs szükség rá, egy felesleges rossz, aki csak gondot jelent az anyának, erősíti sok esetben ezt az érzést a szülő, amikor már pici korban megfenyíti a ragaszkodási kényszeréért a gyermeket. Az eltaszítottság érzése, egy dacot, ellenállást, bosszút és haragot vált ki a szülővel szemben. Gyakran tapasztalható a szocializálódás ellenére, amikor már egész pici korban a gyermek a szülő felé üt! A helyzet kiteljesedéseként ilyenkor a szülő az okok keresése és a magyarázat helyett, további fenyítéssel
reagál! Ekkor határozódik és rögzül a gyermekben a szét válás, a külön út ténye. Érintés és szeretet helyett gyűlöletet érez, amit saját érdekében titkolni kell, hiszen teljes léte a szülőtől függ! Megindul a két én párhuzamos fejlődése. De ez már egy másik téma. A kérdés, amit felteszek, a következő: Mi az érintés, és mi teszi olyan fontossá?
Ha az érintés csupán fizikai kapocs lenne, a mechanikus hinta, vagy a mozgó játék maci szőre kielégítené a gyermek érintési szükségét. De én nem hiszem, hogy az érintési igény, csupán fizikai. Hiszem, hogy sokkal több, mint a mechanikus cirógatás. Véleményem szerint, az érintés igazi értéke az életenergia és a szeretet, ami két ember közt áramlik, létezik. Erre szüksége van az embernek az élete végéig!
